Szobafestő - Mázoló - Tapétázó
Országos Ipartestület

Szakmai képzések, bemutatók az új Scholtz Róbert oktató központunkban!

Nagy örömmel tudatjuk, hogy elkészült, és beindult az az oktatóbázis!

Nagy örömmel tudatjuk, hogy elkészült, és beindult az az oktatóbázis, amit első elnökünkről, Scholtz Róbertről neveztünk el. Ezt az oktató központot azért hoztuk létre, hogy szakmai bemutatókat tartsanak olyan cégek, akikkel partneri kapcsolatban állunk, és kimondottan festő vállalkozók által használt anyagokat forgalmaznak.

A bemutatók sorát a Casati cég kezdte, akik főleg díszítéstechnikai anyagokat, technikákat hoztak el. Minden részvevő kipróbálhatta, tesztelhette az anyagokat, és nagyon alapos technológiai utasításokkal gazdagodtak. A Casati cég terveink szerint havonta tart majd különböző előadásokat, bemutatókat.

A következő cég a Trilak kft volt, aki nem csak a díszítő anyagait hozta el, hanem új festékrendszereit, új színeit, és új technológiáit! Aki eljött az olyan használható tudást kapott, amit jól tud alkalmazni a mindennapokban.

A következő bemutatót a OIKOS cég tartotta, amire nagyon nagy számú érdeklődő érkezett. Nagyon innovatív anyagaikkal, és technikáikkal szinte semmi sem szabhat gátat a díszítési elképzelésnek! De egy valami még is!Ha nincs megfelelő képzettségű szakember, aki ismeri, tudja alkalmazni ezeket az anyagokat!

 

Volt több olyan kolléga aki eddig nem nagyon ismerte az OIKOS nevet, az anyagaival pedig egyáltalán nem dolgozott! A 3 órás interaktív bemutató után annyira megtetszett neki a széles díszítőanyag paletta, hogy azt mondta, biztos fogja ajánlani, használni az anyagokat, és hogy még egy előadásra el fog jönni!

A bemutatókon kívül oktatásokat is szervezünk tagjaink részére! Legutóbb tűzvédelmi szakvizsgát szerveztünk azoknak a tagjainknak, akik tűzgátló bevonatok felhordásával „is” akarnak, vagy már foglalkoznak. A honlapunkon folyamatosan lehet oktatásokra, képzésekre jelentkezni, iratkozz fel, és gyere el hozzánk!

Ezt az oktatóközpontot azért hoztuk létre, hogy tudjuk szolgáltatást nyújtani a tagjainknak! Nekünk, nektek készítettük, hát használjuk ki, éljünk a lehetőséggel, hogy kimozdulunk a mindennapi mókuskerékből, és egy kellemes délutánt töltünk olyan érdeklődő kollégákkal, akikkel nagyon jót lehet szakmázni, beszélgetni. mindemellett egy új szakmai továbbképzésen is részt veszünk, ami sokszor komoly hasznot is hozhat a kivitelezés során!

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

Aktuális képzés, oktatás, bemutató a honlapunkon, a facebook oldalunkon, és hírleveleinkben jelenik meg!