Szobafestő - Mázoló - Tapétázó
Országos Ipartestület

Nemzetközi kitekintés!

Az SZMTOI tagja több olyan szervezetnek, amelyek révén betekintést nyerhetünk Európai ország helyzetébe.

Az SZMTOI tagja több olyan szervezetnek, amelyek révén betekintést nyerhetünk Európai ország helyzetébe. Az egyik legnagyobb ilyen SZAKMAI szervezet az UNIEP (Union Internationale des Entrepreneurs de Peinture), ami kimondottan festő szakembereket, cégeket tömörít.



 

Ennek a szervezetnek teljes tagjai vagyunk, és rendszeresen tartunk munkamegbeszéléseket, közös projekteket, információkat cserélünk és jó gyakorlatokat veszünk át.

Ebben a negyedévben több alkalommal is voltunk olyan rendezvényen, ahol találkozhattunk más ország képviselőivel, és konzultálhattunk az aktuális helyzetről, vagy megbeszélhettünk közös projekteket!

Welsben tartott tanácskozáson kiemelt, és jelenleg futó projektekről kaptunk tájékoztatást, és pár hasznos előadás volt, például a penészgomba helyes eltávolításáról.
 

Pozsony Coneco kiállítás. Ez egy szűkebb megbeszélés volt, amire elutazott az UNIEP elnöke Helmuth Schulcz úr is! A szlovák ipartestülettel nagyon szoros, és jó a kapcsolatunk, tervezünk több közös projektet megvalósítani! A Coneco kiállítást már 40. alkalommal rendezték meg, és a szlovák ipartestület nagy standdal volt jelen. Itt tudtunk tárgyalni az aktualitásokról, és Shulcz úrral a nemzetközi helyzetről, terveinkről, és feladatainkról. Nagyon tartalmas, hasznos tanácskozás folt, sok feladat vár ránk, de erről a következő cikkben számolunk be!

A következő UNIEP rendezvény május 27-28 Prága, ahol olyan mentorképzésen vehetünk részt, ami segít felkészülni az Európai Festő Mester képzésre!

Ezt követően Luxemburgba utazunk az UNIEP éves közgyűlésére, hogy képviseljük Magyarországot!