Építem a házam.

Írta: Super User.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy kiadványra, azaz több könyvből álló kiadványra, melynek címe, "Építem a házam."
Már több rész megjelent belőle. Ami bennünket igazából érdekel, az a festés rész, és most fog megjelenni a tapétázó rész. Ez nem azt jelenti. hogy az előző részeket nem érdemes forgatnunk, sőt nagyon is érdemes.
Elsősorban a megrendelőket próbálja tájékoztatni mindenről, amit az építkezés, felújítás során célszerű tudniuk. Nagyon értelmesen magyarázza el, a tervrajz készítésétől, az anyagok felhasználásáról egészen a szakemberekkel való tárgyalásig mindent, amire szüksége van egy építkezőnek. Ez feladat elé állítja a a kivitelezőket is, mert bizonyos tudással vértezi fel a megrendelőt. megszűnik a mellébeszélés, a "Mekkmesterkedés", a tételes árajánlat nélküli munka.
Az a megrendelő, aki átrágta magát ezen a kiadványon, nem lesz kiszolgáltatott a kivitelezővel szemben. Tisztában lesz azzal, hogy mi mennyibe kerül, hova milyen anyagokat célszerű használni, és az elvégzett munka, és a számla után garanciát is követel a kivitelezés után. Ha a megrendelő képezi magát, akkor a kivitelezőnek is tisztában kell lennie a modern technológiákkal, és anyagokkal, azok felhasználási módjaival.
Mondhatjuk, hogy "na,  kellett ez nekünk!"
Valószínűleg igen. Azok a megrendelők, akik tisztában vannak a dolgokkal, igen is a megfelelő anyaghasználatot fogják megkövetelni, ami bizony nekünk segítség a munkavégzésben.   Jó anyaggal, már közelebb lehetünk a minőségi munkákhoz. Jó anyaghoz a megfelelő ár tartozik, azt meg is fogja fizetni a megrendelő. A képzett szakember bátran vállalhat garanciát a munkájára.
Ezt a kiadványt bátran ajánljuk a figyelmetekbe, mert szakemberek részére is kötelező érvényű törvényeket fektet le. Lehetőség van az internetes kiadványok olvasására is, valamint ingyenes regisztráció után online ingyenes előadásokat megnézni. Érdemes regisztrálni!
 
Ezen a linken mindent el lehet érni: http://epitkezemfelujitok.hu/webinar/ 
 
Olvassátok át, és regisztrálva képezzétek magatokat tovább!
Addig is, aki dolgozik, jó munkát, aki pedig üdül, annak jó nyaralást kívánunk!